Na, hát ez volt a következő kihívás, és hogy őszinte legyek, még mindig az: hogyan álljak át a rendszeres mozgásra én, akinek a gyerek- és kamaszkora a szobámban olvasással telt. Meg minden mással, amihez nem kellett megmozdulni.

Ez már a „mit tehetsz magadért, ha endometriózisod van?” jótanács sorozat harmadik része.

Ahogy a Facebook-reelsben, YouTube-videóban is mondtam, az hogy nekem másfél-két órám elmenjen egy nap mozgásra, az sci-fi kategória. Ha csak rágondolok, olyan ellenállás lesz bennem, hogy abból minden lesz, csak megvalósítás nem. Rögtön az jut eszembe, hogy mennyi minden hasznosat tudok majd ennyi idő alatt megcsinálni. Mozgás helyett. Nyilván.

Teljesen új világ nyílt meg előttem, amikor rájöttem, hogy 10-15 perces blokkokban is lehet mozogni. Tök ér, nem csalás! Mert a testünk, okos, összeadja akkor is, ha nem egyszerre tolod le a napi 30 perc penzumot. A lényeg, hogy intenzív legyen. Simán beleszámolhatod a buszmegállóba sprintelést, vagy a boltból tempósan hazacipelt zsákmányt – pláne ha lépcsőn viszed fel a harmadikra. Simán összejön egy nap fél óra!

És amitől még féltem: a menzim alatt mozogni. Mert ha még rosszabbul leszek, és majd az utcáról visz el a mentő, akkor mi lesz? Nem, köszi, inkább kaparom a falat az ágyból, az eddig mindig bevált. Szóval kicsit hülyén éreztem magam, amikor picit húzós-megjövős hasfájással elmentem sétálni a környékre, és azt éreztem, hogy minden lépéssel csökken fájdalom. Persze bennem volt a para, de volt annyi eszem, hogy nem egyedül mentem, így bebiztosítottam magam arra az esetre, ha mégis rosszabbul lennék, legyen ki megmentsen. Nemcsak hogy nem kellett megmentesni, de sokkal jobban éreztem magam a sétából hazaérve.

Ha te is a kanapéhuszár stádiumból indulsz, van ötleted, mivel tudnád elkezdeni az aktívabb életet? Mi az a pici változás, amit gond nélkül be tudsz építeni a napodba?